Megszüntetve megőrizni?

 Minél közelebb vagyunk a választások időpontjához, annál inkább erősödnek fel a szirénhangok. Ez még nem is lenne baj, hiszen mindenki azt mond, amit akar, és azt gondol, amit akar. A probléma az eredménnyel van.

Most épp arra gondolok, amit néhány „véleményvezér” sugall. Talán arra sem felesleges emlékeztetni, hogy a most következő politikai döntéseknek mi lett a következménye. Nem csak a politikai következményekre, de magára a véleményformáló, döntési helyzetben lévő politikusra nézve is. Ne kerülgessük tovább a forró kását! Jelesül arra gondolok, hogy melyik korszakos igehirdetőnek éppen milyen víziója volt az ellenzékről, az ellenzéki pártokról és azok együttműködéséről. Pontosabban együtt nem működéséről.

A témát az általam nagyra becsült Zöldi László minapi jegyzete szolgáltatta, amikor emlékeztetett egy beszélgetésre Kálmán Olga és a szépemlékű Tóbiás József (ismertebb nevén egy ügyű Tóbiás, aki egy nap csak egy üggyel hajlandó foglalkozni) volt MSZP-s tótumfaktum között. Szóval az akkor még nem elnök Tóbiást Kálmán Olga 2013-ban arról kérdezte, hogy – Gyurcsány Ferenc javaslatának megfelelően – lesz-e ellenzéki összefogás. 11 alkalommal kellett feltenni neki a kérdést, mire kinyögte, hogy nem, nem lesz. Ezek után összefogás valóban nem lett, Tóbiásból viszont pártelnök lett, aztán meg nem lett. Aki nem olvasta volna az írást, annak nem kell utánanéznie: a hajdani szebb napokat látott MSZP elnök ma a zuglói polgármesteri hivatalban kommunikációs tanácsadó.

Vagyis ez a „nem fogunk össze” nem akkor kezdődött, mikor megjelentek a Fidesz-kreatúra pártok, a Jobbik, az LMP, a Momentum, a Mi Hazánk és még sorolhatnánk. Tóbiás véleményére 2013 október 23-án a tömeg „Összefogást!” követelésére Mesterházy Attila akkori pártelnök is megpróbált ráerősíteni egy tömeggyűlésen. Végül azonban nagy kínnal-keservvel hajlandónak mutatkozott ráutalóan nyilatkozni, hogy hát igen, talán, nem biztos. Innentől kezdve hosszú a sor, hogy ki mindenki utasította el a pártok együttes fellépését az Orbán-diktatúrával, a kleptokrata Orbán-rezsimmel szemben. Gondolom a jutalom sub rosa nem is maradt el. A legutóbbi adu ász Márki Zay Péter volt, akinél ráadásul befigyelt a legújabb szlogen: az ellenzék leszerepelt, az ellenzéket le kell váltani. Hát ez neki sikerült is: a nem Orbán-párti szavazók megint a megosztottság útjára léptek – és el is buktak, ahogy az várható volt. Orbán triumfálhatott.

Az éppen divatos ifjú titán valamennyi beszédében ismét megjelent az ismert mantra: leváltjuk a semmire sem jó ellenzéket, mert leszerepelt! Csak zárójelben teszem hozzá, hogy érdekes lenne tudni: mi vonzó van abban, hogy ő nem a rendszert, hanem sokkal inkább a Fideszt akarja megreformálni – miközben fejet hajt Orbán géniusza előtt. Úgy tűnik, ezt az abszurdumot a korábban magukat az ellenzékhez sorolók fel sem fogják.

Az sem igazán világos, hogy mit várnak az eleddig józannak tűnő gondolkodók (sajnos sok ilyet ismerek) attól a fajta magatartástól, amely nem az egységben, hanem a különállásban látja a megoldást. Mekkora hülyeség már, hogy az ellenzéket kell leváltani (kivéve a neonáci Mi Hazánkat!), mert ez az útja a jelenlegi rendszer leváltásának. Nem a Fideszt és nem Orbánt, hanem Rogánt és Menczer Tamást. Gondolkodjunk már emberek!

Az utóbbi időszakban éppen az ellenzékkel összefüggésben mantrázzák azt az Einsteinnek tulajdonított idézetet, hogy „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Gyorsan jegyezzük meg, hogy Einstein ezt soha nem mondta. A bölcselők itt természetesen az ellenzéki sikertelenségére utalnak, amikor a teljeskörű összefogást szorgalmazzák. Nem pedig arra, hogy a sok megváltó ellenpropagandája és ellenállása miatt a rendszerváltást lehetővé tevő egységfront 2010 óta még egyszer sem valósult meg. Tett róla a Fidesz operatív agytrösztje és pártgyára.

A szállóige ez esetben sokkal inkább azok ostobaságára világít rá, akik még mindig messiásokban keresik a megoldást és nem a tömeg erejében, a minden legyőző közös akaratban. Ezzel pedig nem hogy gyengítenék, de éppenséggel erősebbé teszik azt, aki és ami ellen harcolni akarnak. A Fidesz által kiprovokált széthúzás ugyanis rendre bebizonyítja, hogy az ellenzék gyenge és alkalmatlan az ország kormányzására, a Fidesz elleni harc pedig teljességgel kilátástalan. A szétesett „rendszerváltó ellenzék” fragmentumai eközben újra és újra azt várják, hogy most majd valami más eredmény születik. Csak szólok, hogy a 2006-os parlamenti választások is a nyakunkon vannak, ehhez képest továbbra is úgy látszik, hogy nem csak a diktátor, de mi is a diktatúra fennmaradásáért harcolunk.