A pedofilok védőbástyái

Lassan ritka mint a fehér holló az, aki nem szólalt még meg a Gyurcsány-család szerelmi ügyeiben. Ez a legutóbbi különösen sikeresnek ígérkezik a Direkt36 részéről. Ami korábban nem sikerült a Kiskegyed nevű orgánumnak, az Óbudai híreknek, a Magyar Hírlapnak és Kiss Lászlónak, azt most az eddig függetlennek gondolt Direkt behúzta. Emlékszünk, hogy Dobrev Klára fellépése és sikerei hajnalán, de még a kampány bedurrantása előtt, néhány hónapja, már megpróbálták összeboronálni előbb Kiss László rovott múltú óbudai polgármesterrel, majd a boldog családi életet élő Rónai Sándorral. Gondolom másokkal is, de hiába a nagy csinnadratta, hiába a hírverés, nem pendítette meg a "közvélemény" morális érzékenységét. Fátyol reá, hogy mikor ez a rágalomhadjárat beindult a házaspár már bejelentette, hogy szétköltöznek, elválnak ágytól asztaltól.


Megjegyzem, ritka nagy aljasság kell ahhoz, hogy valaki belevájkáljon más emberek, családok intim szférájába. Ez ugyanis a bivalybasznádi pletykás vénasszonyok színvonala. Csak szólok. Másrészt ezekben a mocsokban turkáló mocskosoknak semmi sem drága. A gyermekek érintettsége sem. Mit törődnek ők a következményekkel, amikor ők tudják a tutit?!

Szóval, miután Klára asszony oldaláról nem jött be a vágyott és remélt botrány, muszáj volt tovább bíbelődni a problémával, mert a megrendelő – percig ne gondoljuk, hogy nem volt/nincs megrendelő! – türelmetlen volt. Meg is találták a jó "forrásokat" a férj oldalán, a "vele együtt a DK-ban (tetszik érteni: a DK-ban!) dolgozó kollégák (több kolléga) körében". Micsoda fertő!

Az, hogy két ember kapcsolatának megromlásához mi vezetett, magánügy. Ezt nekik kell lerendezniük egymás közt. Nota bene a válóperes bíró is csak az iránt érdeklődik, hogy vajon jól átgondolták-e a döntésüket. Ritkán vetődik fel a szőke Marika, vagy az izmos személyi edző szerepe a kapcsolat felbomlásában, és akkor is csupán az ellenérdekű fél szokott ezzel vagdalkozni. Az újságírók nemi irányultsága is az, szeretőik névsora sem publikus, e téren nekik nincs, nekik sincs külön jogosítványuk. Aki nincs tisztában a saját szerepével, az legelébb küzdjön meg azzal, hogy ő egy eleven példája a moral insanity-nek (erkölcsi elmezavar).

No de vissza az alapkérdéshez: miért robbant, robbanhatott ekkorát ez a mocskos pletyka. kézenfekvően adódik a válasz: mert az erkölcstelen, álszent, hazug baloldal, mert Gyurcsány, mert Dobrev... És valóban! Ezzel van tele a kormány összes hírharsonája és a "független" sajtó és még a Tiszaklub rádió is. Tegnap éppen Para Kovács Imre sietett egyetérteni a Direkt36 általa interjúvolt újságírójával.

Kétségtelenül jól időzített akció volt ez, ha tudatosan választották meg az időpontot. Kirobbant ugyanis az újabb pedofil botrány, amely most már egyre hangosabban és nyíltabban vádolja Orbán kormányának prominenseit gyermekek szexuális abuzálásával. Azon cseppet sem csodálkozom, hogy a szervilis bűnüldöző és igazságszolgáltató hatóságok meg sem próbálják feltárni ezeket az ügyeket. Engem csak egy dolog nem hagy nyugodni. Ha annyira le akarják váltani ezek a Tisza-hívek ezt a mocskos, hitvány, erkölcstelen Orbán-kormányt, akkor miért nem vetik be csapataikat azoknak a gyerekeknek a felkutatásra és kikérdezésére, akik szenvedő alanyai voltak a szexuális kizsákmányolásnak?! Ebbe biztosan belebukna a Fidesz-KDNP koalíció! De nem. Csak a DK, Dobrev, Gyurcsány...

Erre csak egyetlen magyarázatot látok valószínűnek: nem a kormány, hanem a liberális baloldal az igazi ellenség (nem ellenfél!), akit meg kell semmisíteni. Számomra persze ez eddig sem volt kérdéses.




Megjegyzések

  1. Ha Gyurcsány Ferenc jön akkor vihart kavar, ha Gyurcsány Ferenc megy, akkor is vihart kavar. Azért mert Gyurcsány Ferenc más. Gyurcsány Ferenc ember. Ember az embertelenségben ...

    VálaszTörlés
  2. Röstellem, hogy csak most fedeztem fel (újra) a "blogos" oldalad, kedves András... Majd igyekszem bepótolni a mulasztást... Írásod minden állításával egyetértek. Amíg OV-t nem tudjuk elzavarni és Szőke Tisza Péter szemétségeit eltűrjük, addig nem lesz változás. Egyre erősebb bennem - mondhatni - a félelem, hogy hiába reménykedem. De az olyan írások mint a tiéd is, "felébresztik" bennem az elszunnyadt reményt. Köszönöm!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések