Kik vagytok, mit akartok?!

Mandula Viktor kissé szemrehányóan hívja fel Magyar Péter pártelnök figyelmét arra az eshetőségre, hogy bizonyos vehemens illetőktől ma nem kellene támadásokat elszenvednie az aktivistáinak, ha sikerül az eredeti terve, és ma Orbán államtitkáraként tengetné napjait. Ez pedig nehezen támadható feltételezés.

Nekem ezekről a kampánypultok elleni támadásokról egészen más jutott eszembe. Nem csak az, hogy amikor a lefikázott „óellenzékként” aposztrofált MSZP, DK, Momentum, LMP stb. pultjainak ugrottak neki a rendszer csahosai, ám ez akkor nem lépte át a kormányzati oldal hivatalosságainak reakciós küszöbét. Most azonban – úgy tűnik – a Tisza elleni támadások elérték a tűréshatárt.

Azért mondom, hogy úgy tűnik, mert volt olyan garázda, akit már a tetthelyről vasba verve vezettek el a rend éber őrei, míg egy másik nagyszakállú, fröcsögő, foghíjas illető ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Félreértés ne essék: mélyen elítélek mindenféle agressziót, amit ártatlan jószándékú emberek ellen követnek el. Elítélem még akkor is, ha éppen valakinek a megtévesztése alapján azt hiszik, hogy jó ügyért harcolnak. Sőt! – a megtévesztett emberek az igazi áldozatok. De ebbe most azért nem akarok belemenni, mert a párfős pártocska aránytalanul nagy számú követőinek reakciói sokszor durvábbak, mint a Fidesz Megafon aktivisták agresszív megnyilvánulásai. Megjegyzem, van olyan sanda gyanúm, hogy a Megafon adott is kölcsön pár szakembert az említett tömegpártnak.

A dolog lényege, amit szeretnék megfogalmazni, azonban nem ez. Talán tetszenek még emlékezni, hogy pár napja, egészen pontosan március 10-én látott napvilágot, hogy Orbán titkos rohamcsapatot toboroz „400 nap” néven. (https://nyugatifeny.hu/2025/03/10/orban-viktor-menczer-tamas-fidesz-harcosok-klubja). Ráadásul okunk van azt feltételezni, hogy ezek az eltökélt Orbán hitűek bármire képesek, amire utasítást kapnak. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ilyen rohamcsapatok soha nem a balodalon, hanem mindig csak a jobbszélen szerveződnek. Mi több! – ez nem is az első eset, amikor a Fidesz erőszakra készül, sőt! - erőszakra ragadtatja magát. Gondoljunk csak a 2006-os puccskísérletre és a TV székház szétverésére (ez azóta a vejkó birodalmának egyik koronagyémánja lett!). Hogy az aktivisták fontosnak érezzék magukat, 2014-ben Kubatov Fradi elnök újjászervezte a Fidesz terrorcsoportját. Ezek elvileg aláírásgyűjtéssel segítették a választások előkészületeit, de készen álltak bármire, amivel megbízzák őket (https://m.hvg.hu/itthon/20140220_Kubatov_Fidesz_aktivistak_kampany). Most azt látjuk, hogy a választások közeledtével ismét megindult a megfélemlítő rohamcsapatok szervezése. Azon sem lennék meglepve, hogy az ártatlan Tisza-aktivisták elleni támadások, már ezeknek az önkénteseknek a kiképzésére szolgálnak. Megjegyzem, Magyar Péternek ők nem lehetnek teljesen ismeretlenek, hiszen a 2006-os puccskísérlet letörését követően Ő maga, személyesen, Gulyás Gergely társaságában hordta ki a puccsistákat a Gyorskocsi utcai előzetesből.Ez olyan igaz, hogy tőle magától tudjuk.

Minden esetre ami engem illet csak azt tudom mindenkinek tanácsolni: Ne féljetek! Főleg a garázdáknak, hiszen ahogyan a puccsisták, ők is számíthatnak ügyük gyors lezárására és a büntetlenségre.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések