Ripacsok kora

Amikor tegnapelőtt hallottam a rádióban, hogy a nem éppen épületes szereplése ellenére Biden elnök vezet az amerikai népszerűségi listán, rögtön arra gondoltam, hogy Trump valami extrém dologgal fog előrukkolni. Ez meg is történt. Trump ex-elnököt fülön lőtték. A körülmények annyira irreálisak, hogy az első pillanattól nem is kérdőjelek, hanem felkiáltójelek tömege próbált utat bennem találni az igazság felé.

A világ egyik legvédettebb emberét lőtték meg. Egy 20 éves suttyó republikánusnak sikerült átjutnia mindenféle ellenőrző ponton egy távcsöves puskával. Közelebb foglalt lőállást a tribünhöz, mint a mesterlövészek. Le is fényképezték, csak éppen nem vették észre. És még sorolhatnánk.

Aztán az események gyors egymásutánja. Lövés dörren. Még el sem hangzik, Trump a földre veti magát (még semmilyen sérülés nem látszik rajta!). Nem sokkal utána felpattan és már vérzik a füle. A seb így nem is látható, viszont érdekes módon az a halántéka mellett csupán a fülcimpáját sértette meg. A távcsöves puska lényegében csődöt mondott. Meg sem próbálják letörölni róla a vért, bőszen hadonászik a felvételeken, öklét mutogatja. Testőrei sem vetik rá magukat és vonszolják ki a tetthelyről árkon bokron keresztül. Vérző füllel pózol az autó ajtajában, amely végül elviszi a helyszínről.

Tetszenek még emlékezni a Reagan elnök elleni merényletre? És a Kennedy elnök ellenire? Azt a szervezett testőri mozgást, rávetődést a védett személyre tanítani kell. No és a helyszín azonnali elhagyása…

Tudom, majd el tetszenek mondani, hogy mások is meghaltak, megsérültek és a merénylőt, aki mellesleg Trumpista volt, agyonlőtték. A történet tehát hihető, tanú vagy elkövető azonban már nincs. Ismereteim szerint Trumpot soha nem érdekelte, hogy mi mennyibe kerül, csupán az, hogy neki mi mennyire hasznos. Majd az idő ezt a „merényletet” is kiforrja. Kultúremberként e helyről kívánom, hogy mielőbb gyógyuljon meg a Trump füle. Egy biztos: a népszerűsége mostantól ugrásszerűen emelkedni fog.

Az Orbán nevű békegalamb ágról ágra szárnyalását Talán már kellő mélységben kitárgyalta a nemzetközi zsűri. Szeretnék mégis emlékeztetni Orbán Viktor június 14-i nyilatkozatára, amikor is ezt találta mondani: "Lesznek megoldások, jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak." Ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban, miután az Európai Bíróság 200 millió eurós gigabírságot szabott ki Magyarországra, ami ráadásul napi 1 millió euróval folyamatosan nő. A kormány menekültpolitikája miatt emellett további eurómilliárdoktól eshet el Magyarország.” (ATV) Orbán, mint Attila, az Isten ostora! Orbán, mint a bosszúállás koronázatlan bajnoka! Így indultunk neki az EU elnökségnek, és mire elérkezett a pillanat, addigra már Magyarország ott ült a világ szégyenpadján. Senki nem hajlandó velünk szóbaállni, undorral fordulnak el a nagy magyar vezértől. Arról már nem is beszélve, hogy megint csak legfeljebb a kilincset érte el Moszkvában is, Pekingben is, Trump meg a merénylettel elvitte Orbán elől a showt. A kutyát sem érdekelte, hogy Orbán levizitált nála, csupán egy újabb strigula került az amerikai-magyar politikai kapcsolatok szégyenfalára.

Összességében azt mondhatjuk, hogy ez a bosszú nekünk magyaroknak fáj(t) eddig jobban. Eközben napi 1 millió euróval nő a ránk kiszabott pönálé. Ha fáj, hát fájjon még jobban. Így mulat egy virtigli diktátor. Ennyire jól sikerült a ripacs bosszúja.

A végére hagytam, bár megígértem magamnak, hogy ha lehet, nem foglalkozom a rendszerváltó fiatalúrral. Petifiú azonban igyekszik lehetőleg minden nap hallatni magáról, elfeledve azt az aranyigazságot, hogy még a rántotthúsból is megárt a sok. A hívek persze ájuldoznak tőle, bár mintha már kezdene lehullani róla a hímpor, az ártatlanság (?) varázsa. A kocsmai botrány és a Dunába végrehajtott telefonhajítási rekord sokak szemét felnyitotta. De nem sokkal ezután már megint lehetett ájuldozni az újdonsült magyar politikus példás gesztusain. Ajándékokat vitt Ukrajnába, ahol meglátogatta az elesett magyar származású katonák emlékhelyét is – a kegyelethez öltözve, rövid gatyában. Meg lettem róva, hogy fanyalgok, de sebaj. Én úgy vagyok az elesettek megsegítésével, hogy abban nem lehetek én főszereplő, de még fontos sem. Segítséget adni a rászorulónak becsületbeli ügy (üzenem ezt Orbán Viktor úrnak is), segítséget elfogadni azonban sokkal nehezebb, az önbecsülés feladását jelenti. Az olvasó szíves engedelmével idemásolom Nagy László általam is osztott hitvallását arról, hogy mit jelent a segítség a rászorulónak.

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

...

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

Ha az adakozásban az adakozó személye a lényeges, akkor az már csak egy silány protokoll esemény, semmi több. Ripacskodás. És aki úgy véli, hogy ez „hitelrontás”, annak felhívom a figyelmét a népvezér remek szereplésére az EFOTT-on, ahol már csak kb. húszan voltak kíváncsiak arra, hogy mit mond a kocsmai dúlásáról és botrányáról. Így múlik el a „királyok” dicsősége.

És befejezésül még egy gondolat. A tetteknek több köze van a valósághoz, mint a szavaknak. Az EP választásokon a Fidesz 2 048 211 szavazattal a voksok 44,82 százalékát szerezte meg. A Tisza 1 352 699 szavazattal 29,6 százalékot kapott, a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség 367 162 vokssal 8,03 százalékot szerzett. Vagyis, ha a Tiszapárt valóban rendszert akarna váltani, akkor nem az általa kék Fidesznek titulált DK ellen harcol, hanem velük összefogva keményen meg is tudta volna szorítani a Fideszt és soha nem látott létszámban tudott volna képviselőt küldeni az EP-be. Így azonban – mint majd látni fogjuk – csupán Orbánt és a Fideszt csempészték vissza az Európai Néppárt frakciójába. Hazánk nagyobb dicsőségére és persze Orbán legnagyobb örömére.