A sunyiló

Az én fiatalkoromban azokra mondták, hogy sunyiló, akik mindig hamisság mögé rejtették a mögöttes, a tényleges szándékaikon nyugvó gondolataikat. Gondolom, ma is nevezhetjük ezeket a figurákat így. Európa legnagyobb sipistája (hamiskártyása) pedig pont nálunk székel és éppen most kapott szabad szemmel is jól látható fizetésemelést a jó munkájáért. Ezúttal nem mondta huncut mosollyal, hogy ő bizony kivárta az idejét, és csak mindenki más után emelt magának is egy muncurkát. Bár ha a kormányát vesszük, amely igazán jó munkával dicsekedhet (vicces minősítés!), akkor mégiscsak az ő díjazása emelkedett utoljára – igaz, hogy a legnagyobbat. Nyilván azért, mert – ismerjük el – 14 év alatt ennyire még magyar kormány nem rohasztotta le az országot, mint ő és az emberei. Normális helyen ennek a kritikán aluli teljesítménynek a tizedéért már elzavarták volna a bandát miniszterestől, kormánybiztosostól, államtitkárostól… Mi több, már az ügyész is fogalmazná a teljes vagyonelkobzásról szóló javaslatát a tekintetes bíróság felé.

Ami a vagyont illeti! Tegnap olvastam egy részletes összefoglalót Orbán vagyonáról szerte a nagyvilágban, amire egy igen okos ember így reagált: „Mekkora marhaság már ez. Mit csinálna Orbán ennyi pénzzel?! Miért kell ilyen hülyeségeket kitalálni?!”. Az van, hogy mi sem tudjuk, mit lehet vele csinálni, de hogy ez a rögvalóság, abba bizony bele kell törődni. Azt meg, hogy ennyit összelophatott büntetlenül, pont az ilyen odvas agyú ostobáknak köszönhető. Mindezt pedig tőlünk vette el, hiszen pontosan tudja, hogy előbb-utóbb vége szakad a királyságnak, és akkor futni kell. Vagyis kell egy biztos menedék valahol a nagyvilágban. Mondjuk én első helyen a testvéri Oroszországot, és ott is Szibériát javasolnám.

Hogy miből tudható, hogy Orbán számol a véggel, azt a Posványosi beszédéből lehetett kihallani. Sürgős fiatalításról beszélt a párton belül, mert az ő nagy stratégiai álmát már nem neki kell befejezni. Ez az ő nagy álma pedig nyilván az újfasizmus által elfoglalt Brüsszel és természetesen a világbéke. Ami alatt az oroszok előtti feltétel nélküli ukrán kapitulációt kell érteni.

Olvasom, hogy a Fidesz élemedett korú derékhada a beszéd után magába roskadt. Hát ennyi volt?! Ezért küzdöttek, ezért tették oda magukat éjt nappallá téve?! Ezért kellett minden fillért olyan helyre utalni, ahol a közpénz a legjobb helyen van? Orbánékhoz? A családhoz és a strómanokhoz? Persze, aki önt, annak is csurran-cseppen. No, de hát hogyan lesz ebből békés, nyugodt öregkor, ha a fiatalok, akik jönnek – a főnök megmondta – átveszik a kamrakulcsot?!

Nicht beszáren! – mondja a bölcs német. Az említett ifjú gárda már itt van, megérkezett. Sok, amúgy derék kedves ember nem is tudja magáról, hogy ők is azt erősítik. Pedig de. Természetesen a Magyar Péter-féle Tisza Párt nevű képződményről beszélünk. Ők lesznek a nagy stratégia győzelemre vivői. Tőlük Orbánnak nem hogy nem kell félnie, hanem éppen ők lesznek azok, akik a nagy terveket megvalósítják és biztosítják a nagy kombinátor nyugalmas hatvanpusztai végnapjait. Aki nem hiszi, járjon utána. Míg mendegélnek, addig én türelmesen várok, hogy a nagyon konzervatív, keresztény, jobboldali Tisza Párt alelnöke kiálljon Iványi Gábor egyháza mellett (Orbán: Ha lehetőséged van elpusztítani az ellenségedet, nem habozol, hanem megteszed.). Várom, hogy véleményt mondjon a határon túli családtámogatási összegekről, miközben itthon 1 (egy) elsős kisgyerek beiratkozáskori iskolai költsége alulról nyaldossa a százezer forintot. Várom, hogy nyilatkozzon a magyar választási rendszernek csúfolt csalási mechanizmusról. És egyéb más mellett azt is várom, hogy kijelentse: Orbán Viktornak börtönben a helye mindazért, amit a magyar nép ellen elkövetett.

Ez azonban nem az a fiatal generáció, amely erre verbuválódott. Ez az, amelyet a sunyiló megálmodott, amely majd végrehajtja a „nagy stratégiát”.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések