A baloldali lévai jobboldali

Még nevetni is volna kedvünk, ha nem lenne ez az egész ügy abszurd és drámai. Maga az alapeset, hogy Ficot meglőtték, drámai. Hogy ez milyen következményekkel és utóélettel társult, az viszont abszurd. Az abszurdon pedig, ha jól van megírva (Beckett, Örkény) általában lehet nevetni. A merénylet következményei azonban sokszor szánalmasak, szégyenletesek és messzire mutatóak.

Amikor a lévai illetékességű merénylőről a Google fordítóprogramjának hibája alapján a magyar szélsőjobb (Fidesz, Orbán) „megtudja”, hogy Juraj Cintula „baloldali” költőféle, a lelkesedés határtalan. Na?! Ugye?! A háborúpárti baloldal! Hát tessék! Itt vannak a gyilkosok! Senki nem lehet tőlük biztonságban. Orbánnak a TEK még a golyóálló mellény viselését is elrendelheti. (Mit csinálhat a TEK?! Orbánnak valamit elrendelni? Hiszen, nem mellékesen, évek óta csak kevlárban közlekedik…) Orbán ráadásul gyorsan meg is ragadja az alkalmat, hogy a nyíltan magyar-ellenes Ficoval való szövetségét megkoronázza. Órákkal a merénylet után bejelenti, hogy amíg az ő illiberális harcostársa és barátja lábadozik, ő átvállalja a közös harcból eddig Ficora eső részt is. Hát az bizony igen kívánatosnak tűnhet, mivel az utóbbi idők európai történései nem arra mutatnak, hogy nő, hanem sokkal inkább csökken az oroszbarát-szélsőjobboldali-illiberális tengely befolyása. Ha ezt még egyáltalán ki lehet mutatni Magyarországon kívül bárhol Európában.

Orbán azonban vállalja a harcot, hiszen a véreskezű baloldal támad. Akkor aztán beüt a mennykő. Kiderül, hogy az a fránya Google megtréfálta a népeket. Hogy Cintula úr nemhogy nem baloldali, hanem egyenesen egy oroszbarát szélsőjobboldali csoport ismert figurája. Cigányellenes és radikális. Én ekkor visszapillantottam a mi kis magyar történelmünk rendszerváltás utáni 30 évére. Kiderült, amit amúgy is tudhattunk, hogy amikor e kis hazában valami nagy disznóság történt, az is mindig a szélsőjobbhoz, a neonácikhoz, vagy éppen Orbánhoz és a Fideszhez volt köthető. Gondoljunk csak a 2006-os puccskísérletre, amelyet Orbán Viktor és társai mellett Toroczkai László (ma a Mi Hazánk elnöke) irányított és szervezett. Orbánék éppen mostanában jutalmazzák meg utólag a puccsban magukat kitüntető „hősöket” – közpénzen. Aztán ott volt a „cigány-gyilkosságokként” ismert, 2008-2009-ben, több elkövető által végrehajtott bűncselekmény sorozat, amely a magyar kriminalisztika történetében talán a legsúlyosabbak egyikének tekinthető. Az elkövetők szorosan kötődtek szélsőjobboldali, rasszista, antiszemita és cigányellenes csoportokhoz. No és persze volt fegyverük is, és azt nem féltek használni. Áldozataik között gyermek és nő is volt.

Mondjuk ki azt is, hogy nincs tudomásunk arról, hogy hasonló támadásokat nem szélsőjobboldali szervezetek vagy személyek követtek volna el. Persze erre rögtön lesz aki rávágja, hogy 2023-ban szélsőséges antifasiszták verték a neonácikat Budapest utcáin. Valóban, bár tudjuk, hogy a neonáci tüntetéseket a rendőrség engedélyezte és nekik is kellett volna biztosítani. Hogy miért nem álltak a helyzet magaslatán, azt nem tudjuk. Az viszont közhelyszerű, hogy a szélsőjobbot a szélsőbaltól csak leheletnyi különbség választja el. Módszereikben viszont alig különbözteti meg őket valami. Minden esetre ezek az elkövetők olaszok voltak. Más politikai kultúra. Mindezek ellenére szinte biztosak lehetünk benne, hogy Orbán már a merénylet utáni első pillanattól azon töri a fejét, hogy a rendeleti kormányzáson túl milyen újabb eszközökkel erősítheti meg a Fidesz-diktatúrát. És már alakulnak is az elképzelések (https://telex.hu/belfold/2024/05/16/kocsis-mate-inforadio-interju-fidesz-frakciovezeto)

(Kép: az oroszbarát Szlovák testvérek)