Uff, én beszóltam

Napok óta megy az egymás gyilkolászása azon, hogy mit mondott már megint ez a frissen felkent, konzervatív, nemzeti érzelmű politikus és mit nem. Vásárhelyi Mária pontosan kimondta, amit ebben az ügyben én is gondolok. Az illető nem habozik bármikor hivatkozni arra, hogy ő bizony több évet töltött diplomáciai szolgálatban (is) Brüsszelben. Ő úgy mondja: diplomata volt. Én ezt inkább egy nagykövetségen végzett munkának mondanám, ha tetszik érteni a különbséget. Ha igen, akkor az is könnyen belátható, hogy pont a diplomáciai átgondoltság az, ami hiányzik az újkeletű népvezér és influenszer megnyilvánulásaiból. Magam is több évet töltöttem külszolgálatban, tehát tudom miről beszélek. Ezért aztán soha nem vetemednék arra, hogy „diplomataként” azonosítsam magam. Tetszik tudni, az is egy szakma, mint a jogász vagy a tehenész. Ráadásul a mai magyar politikai élet szereplői messzi földön hírhedtek arról, hogy egy büdös szót sem értenek a diplomácia nyelvéből.

De ha már jogász! Ez a mi NER-ből kiugrott legkisebb fiúnk a szakmájában valószínűleg mindössze annyi időt töltött, amíg – állítólag ügyvédbojtárként – Gulyás Gergellyel egyetemben, a Ne Féljetek Alapítvány aktivistájaként a Gyorskocsi utcai előzetesből hordta ki a 2006-os puccsistákat. Ennek ellenére lássuk be, hogy nem sokáig lehetne ügyvéd az a jogot végzett illető, aki úgy védelmezné az őt megbízó és benne megbízó (!) ügyfelét, hogy a vége mondjuk egy 20 éves fegyház legyen, holott az ügyész úr eredetileg alig 1 és fél évet indítványozott – felfüggesztve. Márpedig ha emberünk a szakmájában marad, akkor az ügyfeleinek a védőbeszéd elhangzását követően lett volna esélye efféle meglepire. A bírói döntés után ráadásul már arra sincs lehetőség, hogy ő (vagy a hívei) elmondják, hogy de drága bírónő! ... hát én nem úgy értettem! … én csak azt akartam mondani hogy… De Ön nem azt mondta! Üljön le!

Most ugyanis szinte naponta ez történik. Az ifjú néptribünös (helyesbítek: lehet, hogy néptribunust akartam mondani) egyik nap tesz egy bombasztikus kijelentést, amit aztán már ott helyben, vagy egy két órával, nappal később kifordít, megmagyaráz, „értelmez”. Például elmondja, hogy a NER elit vacsoráin Orbán is meg szokott jelenni, de „ilyen alkalmakkor nem hallotta konkrét üzletről beszélni”. Majd kicsit később kifejti, hogy ha netán a „nemzeti tőkésosztály” „tagjai összekapnak, egymás érdekeit sértik” „egy ponton ő dönt” hogy „ki megy bizonyos bizniszekbe, meg ki nem”.

És akkor még a Dobrev Klára körüli legújabb botrányról nem is beszéltünk. Tetszik tudni, miért nem lehet elfogadni azt a magyarázatot, hogy a fiatalember csak plakátokról beszél, amelyek előtt elhaladva a „gyermek megállna a növésben”?! Mert ha valóban csak arról lenne szó, akkor a kulturált jogász és diplomata nem pécéz ki magának pont egy számára nem kedves politikus hölgyet, mondjuk Ursula van der Leyen-t, hiszen ő maga is ott virít mellettük ma már nem kevés utca sarkán és mondjuk végestelen végig a Ferihegyi úton meg az Üllői úton. Felszolgálóként. Háborúpártiként. Holott teljes mértékben egyetért Orbán „békepártiságával”. Ezt megintcsak tőle magától tudjuk…

Eszem ágában nincs lebeszélni bárkit, hogy kire szavazzon, vagy rábeszélni arra, hogy kire ne. Csak azt ne tessék hinni, hogy a hajdani kegyencből lett népvezér trónra emelésével bármi változni fog. Most még „csak” az Európai Parlamenti képviselők személyéről szavazunk majd, két év múlva viszont már megint a magyar Parlament összetétele kerül napirendre. Addigra sok minden kitisztul majd. Remélhetőleg a magyar fejekben is.

Utóirat:

Talán észre tetszettek venni, hogy kicsiny dolgozatomban szándékosan nem írtam ki hősöm nevét. Mindössze arra voltam kíváncsi, hogy ennyire kevés információból rá lehetett-e jönni kiről lehet szó. Ha igen, akkor máris tettünk egy lépést előre...